Tamási Áron: Ábel az országban
György Attila
Van, amikor azért könnyebb a rengetegben, mint az országban. Már csak azért is, mert Ábelnek néha könnyebb eltévedni az országban, mint a rengetegben – persze, csak időlegesen, hiszen végső soron mindkettő az övé. Az övé is.
Amennyiben az Ábel a rengetegben az Atya jegye alatt zajlik – hiszen mégiscsak egy atyai környezet az, kicsit zord, kicsit rideg, de otthonos, és árad a szeretet belőle, akkor is, ha semmi más nem maradt –, úgy az Ábel az országban a Fiúé. A mindenkori első, vagy harmadik, vagy nyolcadik népmesei fiúé, aki elindul szerencsét próbálni az idegenségben: no egyelőre nem hetedhétországon túlra, csak éppen „ide”, egy erdélyi nagyvárosba.
És kiderül, amit mi, Ábel-fajták mindig is tudtunk: az emberek, épületek és a napi megélhetés útvesztőjében néha nehezebb megtalálni a helyes utat, mint a rengetegben.
Az Ábel az országban erről az útkeresésről is szól: itt is helyt kell állni, igazából itt kell helyt állni, ahogy lehet. Ha másként nem megy, csellel, gánccsal, ügyeskedéssel: mert ebből is bőven akad Ábel és mindannyiunk életében. Ábel sem egy szent, ahogyan a mi fejünk fölé sem született teljes értékű glória, azóta sem. De nem is a mennybemenetel a cél, hanem az itthoni élet megteremtése.
Az ár 5% áfát tartalmaz.