„Hipermodern költő – Kosályban –…”, ahogy önmagát emlegeti 1919-ben az Én című versében, a „szárnyaló, szabad szó”, ahogy írja másutt szintén magáról (Ó, ti rímbekényszerített), és nem a „rímbekényszerített mondanivalók” szerelmese. Ezekben a mondatokban benne van az egész Bartalis-líra két legfőbb jellemzője. A rímtelen szabad vers, aprócska kitérővel, élete végéig kitart a költészetében.

Kosztolányival levelezik, a Nyugatban közöl, és Kassák is felfigyel a beszédmódban újító költőre, aki megtöri a hagyomány folytonosságát a lírában.

Hipermodern költő – Kosályban…, a magyar Walt Whitman, ahogy aposztrofálják ezt a magány és az idill iránt vonzódó költőt, aki visszavonul gazdálkodni a birtokára, és hipermodern verseiben a természetközeli életet dicsőíteni kosályi, erdélyi bukolikákban. Ösztönös lírikus, egyszerű versnyelv, egyszerű világlátás, és szinte hihetetlen, de amikor elkezdi írni ezeket a szabadverseket, állítólag nem hallotta még Walt Whitman hírét. Nem olvasott tőle semmit, csak később kerülnek a kezébe, talán éppen Kosztolányi javaslatára, német fordításban a tengerentúli költő versei. Sem az ösztönösség, sem az egyszerű versnyelv, sem az egyszerű világlátás nem jó pecsét egy induló költő „útlevelében”, de ő lassan-lassan azonosul ezzel az, állítólag ráosztott szereppel, és ezen a regiszteren játszik élete végéig.

Az ár 5% áfát tartalmaz.